Hányszor
és hányszor összeomlott ez az egész. Ez az ideális belső világ, amit oly
nehezen sikerült elviselhetővé tenni. Nem lehet kiszállni, mert akkor bolond
vagy, egy újabb őrült. Szintúgy ha nem érdekel. De sajnos érdekel. Elvesztem
benne. Azt szeretném, hogy egy kicsit velem legyen. Ő. Vagy valaki
aki rá emlékeztet. De úgyis bennem van a hiba. Nem mondják. Talán nem is
tudják.
|
|
Hatásvadász.
Hinni, hogy most jó. Tévedni, mert más mást mond. Akarni
amit nem kaphat meg senki. Soha ki nem mondani. Nem képes rá. Senki nem
értené. Az csak még rosszabb lenne – gondolja. Nem beszél, csak néha, de az
nem is beszéd. Hangok. Hangfoszlányok. Talán néha beszédnek tűnik, de nem
az. Nem az amit érez. Azt soha. Na jó. Néha. Arc
nélkül. A gép előtt. Ott aztán mindegy. Bármikor kiléphet. Elköszönhet. Nem
köszönhet. Leléphet valami ürüggyel. Úgyse ismerik őt. Még ha tudják is ki.
Nem ismerik. Még soha nem hallották a hangját. Csak futólag. Még soha nem
néztek a szemébe. Úgy igazán.
|
|